SIMROC 2 – pénteken

Már csak néhányat kell aludni, és kezdetét veszi a SIMROC 2. A gálát élőben közvetíti a SIMSPORTTV 1-es csatornán. A versenyen 32 pilóta mérkőzik meg a legjobb címért a 2008-as ROC pályán 14 kategóriában. A csoportmérkőzések között lesznek bizonyos show elem, hogy a nézők ne unatkozzanak a szünetekben sem.

– a TS3 adatokat a holnapi nap folyamán küldjük el e-mailben az érintetteknek, majd az oldalra is ki fog kerülni
– 17:00-tól kell gyülekezni TS-en, a késést jelezni kell, ellenkező esetben egy másik pilóta ugorhat be, és onnantól esélytelen az indulás
– 18:00-tól kezdődik az élő adás, egy néhány körös driftbemutatóval, Baki jóvoltából
– nem sokkal ezután jönnek a csoportmeccsek, az első 16 páros küzd meg egymással
– az első szünetben Watanabe és Noorbee következik, a Formula Show főszereplői egy Formula Total Racing és egy Citroen Formula Racing (Armaroli) autókkal fognak parádézni
– ezek után következik a legjobb 8 csoport
– a második szünetben Watanabe és Baki promója következik. A Watanabe Movies Gymkhana Project rFactor sorozat befejező részének promója lesz látható, ahol bemutatják az autókat és néhány kisebb forgást is, mivel a ROC pálya nem teszi lehetővé a nagyobb trükkök kivitelezését
– a Gymkhana után a legjobb 4 csoport következik
– végezetül pedig az utolsó szünetben Baki ugrik be újra a Nissan Silviával egy laza a driftre

Kategória: Közvetítések | Hozzászólás most!

VSR – Nascar szezonzáró verseny a SimSport TV műsorán!

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Újra elérhető a Hungarian rFactorcentral!

A több hónapos állás után újra elindul az rfactorcentral.hu !Tulajdonosváltást követően, és új alapkoncepció lefektetése után, ismét hírek tömkelegével jelentkezünk majd az itthoni és külföldi szimulátorozással kapcsolatban. Letöltőközpontként nem fog üzemelni az oldal, mint ahogy eddig sem funkcionált ilyen kategóriában, ám mod, és játékteszteket fogunk folytatni, és a publikus, és nyilvános verziók letöltési lehetőségeit természetesen meg fogjuk osztani veletek. Érdemes lesz minden nap többször is megnézni az oldalt, hiszen ezentúl minden nap minden próbálunk majd híreket megosztani veletek, a szimulátorozás minden részéről.

Kategória: Közvetítések | Hozzászólás most!

Ha kedd, akkor F1RFT magazinműsor a Simsport TV-n 19.30-20.30-ig..

A Magazinban az F1RFT Liga életéről, edzésekről, futamokról, valamint az F1RFT modokról lesz szó, valamint egyéb fontosabb szimulátoros hírekről, versenyekről számolunk be. E-mailben is lehet kérdezni a maglodi@szasztv.hu E-mailen. Tárgy mezőbe írjátok: F1RFT magazin.

A keddi nap témája:

Dan Wheldon Emlékfutam – Indycar 2009Kovács Ádám, Zsupanek
Dan Wheldon Emlékfutam – Indycar 2009Varga Péter (VSR),
F1RFT 2011 DEMO DRS, KERSMaglódi Imre
Műsorvezető:Maglódi Imre (sompir)
Kategória: Közvetítések | Hozzászólás most!

Kedves szimulátor rajongók, látogatóink!

Többen kértétek ezért ma hivatalosan is beüzemelésre került a SimSport BEST OF csatorna, ahol az elmúlt időszak versenyeit, műsorait tekinthetitek meg.

A visszajátszásba nincs lehetőségetek „beletekerni” tehát tessék nézni az elejétől a végéig!
Szerkeszd te a csatorna adását! Ha van kedvenc versenyed amit, a megújult SimSport TV közvetített és szeretnéd viszont látni akkor írd meg a hozzászólásoknál!

Jó szórakozást kívánunk hozzá!

Kategória: Hírek | Hozzászólás most!